Hiteltörlesztések fizetési haladéka

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Kormány a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III.18.) rendeletével 2020. március 19. napjának 0 órájától fizetési moratóriumot rendelt el a 2020. március 18. napján 24 órakor fennálló szerződések alapján már folyósított lakossági hitel-, kölcsön-, illetve lízingszerződésekre. Ennek megfelelően a fennálló kölcsönszerződés(ek)ből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettség akként módosul, hogy az ügyfél a szerződés(ek)ből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap (továbbiakban: fizetési moratórium). A fizetési moratórium automatikusan, a jogszabály erejénél fogva megilleti az ügyfelet, azaz ha azzal élni kíván a fizetési moratóriummal, nincs további teendője. A fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, melynek időtartamát a Kormány rendeletével meghosszabbíthatja. A veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződés 2020. december 31-éig meghosszabbodik. Ugyanakkor fel kívánjuk hívni a figyelmét, hogy a fizetési moratórium nem érinti az ügyfél azon jogát, hogy az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsen.

A Kormány a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet fizetési moratóriumra vonatkozó részletszabályairól szóló 62/2020. (III. 24.) számú rendelete értelmében az ügyfél a fizetési moratórium ideje alatt felhalmozott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben köteles megfizetni. A fizetési moratórium lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét, amely a futamidő a moratórium időtartamánál hosszabb időre szóló meghosszabbításával kerül biztosításra.

Ha a kölcsönszerződés(ek)hez kapcsolódóan a fizetési moratórium időszaka alatt a szerződéses feltételeknek megfelelő befizetés(ek) teljesítésére kerül sor (adott havi törlesztőrészlet átutalása), az az ügyfél arra vonatkozó magatartásának minősül, hogy az adott törlesztőrészlet(ek) esetében a fizetési moratórium lehetőségét nem kívánta igénybe venni, vagyis azt mellőzi (ráutaló magatartás).

Felhívjuk a figyelmet, hogy a moratórium elrendelését megelőzően már felmondott szerződésekre a moratórium szabályai nem alkalmazandóak, azokra vonatkozóan fizetési halasztás nem lépett életbe.

Amennyiben úgy dönt, hogy fennálló kölcsönszerződése(i) vonatkozásában nem él a fizetési haladék lehetőségével, hanem az(ok) alapján továbbra is teljesíti fizetési kötelezettségét, erre vonatkozó nyilatkozatát az alábbi módokon teheti meg:

  • aláírt nyilatkozatát megküldheti postai úton a MORGAN HITEL ÉS FAKTOR Zrt. 1084 Budapest, Bérkocsis utca 12-14. fszt. alatti címére, vagy
  • megküldheti e-mail útján az info@mhf.hu e-mail címre.

Amennyiben a korábban megtett nyilatkozatát a későbbiekben módosítani kívánja, azt szintén az előzőekben rögzített módokon teheti meg. Felhívjuk a figyelmet, hogy a fizetési moratórium időtartama alatt az ügyfél bármikor dönthet úgy, hogy korábbi nyilatkozata ellenére élni kíván a fizetési moratórium lehetőségével, e joga nem kötött semmilyen további cselekményhez (nyilatkozattételhez), illetve e jog gyakorlására tekintettel a fizetési késedelem következményei sem kerülnek vele szemben alkalmazásra. Ennek megfelelően, amennyiben a fizetési moratórium időtartama alatt az ügyfél megszakítja a befizetések teljesítését, és ennek következtében nem áll rendelkezésre az esedékes törlesztőrészlet fedezete, a késedelem jogkövetkezményei nem állnak be, hanem automatikusan a fizetési moratórium szabályai lépnek hatályba a kölcsönszerződés tekintetében.

A fennálló kölcsönjogviszony(ok)ra tekintettel fizetendő törlesztőrészlet(ek) pontos összegét a szerződés tartalmazza, illetve erre vonatkozóan tájékoztatást kérhető elektronikusan az info@mhf.hu e-mail címen

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy a 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet alapján a 2020. március 19. napjával elrendelt fizetési moratóriumra vonatkozó szabályok kizárólag azokra a kölcsönszerződésekre irányadóak, amelyek 2020. március 18. napjának 24 órájáig fennálltak.

Ennek megfelelően a 2020. március 19. napján, illetve azt követően kötött kölcsönszerződésre a fizetési moratórium szabályai nem vonatkoznak, így az ügyfél fizetési kötelezettségét a kölcsönszerződésben rögzített ütemezés szerint köteles teljesíteni.